Van egy olyan érzésem, hogy az érzelmeimet nem szoktam kifejezni. Annak örömére, hogy szellemként élem az életem, minden ember életéből eltűnve, láthatatlanul létezve, mindenki szarik rám: Leírom az érzéseimet, hogy legalább pár idegen elolvashassa, és ne csak én tudjam.

Hát hol is kezdjem. Neeeem, nem a családnál fogom, mert belőlük elegem van. Félre ne értsetek, ők nem csináltak semmit! Szó szerint. Miért nem érdekel senkit (családon belül), hogy mit érzek? Erre pofonegyszerű a válasz: Amíg nem akarom magam megint kinyírni, vagy drogozni, vagy a föld alá inni, vagy a karom vagdosni addig minden rendben van, és lehet szarni a fejemre. Ja természetesen ezt csak én látom így, mert kurvára máshogyan van, mert az alatt a sok beszélgetés alatt amiket velük folytatok annyi mindent megkérdeznek, és olyan magasról szarnak az egész létemre, szóval megint benem van a hiba. Egyszer el merek menni egy sört meginni: "MÁR MEGINT KOCSMÁZTÁL?!?! Tudjuk, hogy te ehhez már hozzászoktál, szóval nagyon nagy váltás lehet nem inni.". Ja meg hát végülis arról vagyok híres, hogy alkoholista vagyok, és hogy bármit bárhogyan bármekkora erővel teszek, hogy A KIBASZOT VÉLEMÉNYETEK VÁLTOZZON annak kurvára nincs értelme, mert nekem csak a hibáim feltűnőek, ami miatt már kifordít a lelkiismeretem, és éjszaka elalvás előtt hányingerem van már, arra ti tökéletesen rákontráztok, és igyekeztek élhetetlenné tenni minden másodpercet. Jaaaaj elnézést, hát nem kitértem megint a családra...=/ Hát ez nem igaz, mennyire hülye vagyok, már megint hibázok... Felfogtam, hogy nem vagyok tökéletes, de életemben nem vettem még észre, hogy egy jó tulajdonságomat kiemeltétek volna. Ja persze hát megint tévedek, megint nekem nincs igazam, de mondjuk ahhoz képest, hogy az átlagom 3,5 körül volt gimibe végig, és most egyetemen meg négy tantárgyból, amiből óránként dogát írunk átlagban 92,39%-ra állok, és két másik tantárgyból majdnem hibátlan ZHt írva szerintem mintha megváltoztam volna nem? Persze azért figyeltek rá, hogy érezzem, hogy KURVÁRA NEM VAGYOK TÖKÉLETES. Ez már egy elbaszott dolog... Én annyiszor próbáltam helyrebaszni, amit ti szétbasztatok, és kiépíteni normális, emberi kapcsolatot, csak azért, mert ti mondtátok, hogy ÉN NEM SZERETLEK TITEKET. Hát baszd meg ez egy veszett ügy, mert ha leszartok, akkor most kurvára nem foglak titeket szeretni. ÉN KÉREK ELNÉZÉST. Nem foglak titeket utálni, se nem szeretni, csak soha életemben nem leszek már képes arra, hogy amikor rátok gondolok, akkor egy kibaszott családot lássak.

Kedves drága emberlány, aki megmutatta, hogy mennyire csodálatos is lehetne az életem, aztán kibaszott velem, és magamra hagyott, amikor már senkim sem volt, és mindent elvesztettem. Örülök, hogy még mindig élsz, és úgy baszod el az életed, ahogy csak tudod. Fájna is, ha tudnám, hogy boldog vagy, mert nincs is annál jobb érzés, mint amikor a pofádba röhög az ali a halálbataszít, és láthatod, milyen boldog. Szóval BASZD MEG HOGY LÉTEZEL.

Kedves volt barátaim, akik szarban hagytok, és amint nincs rám szükségetek otthagytok a picsába. Szeretném nektek ünnepélyesen kijelenteni, hogy nagy örömötökre kibaszottul fáj minden, amit csináltatok. Nem, nem fogok úgy tenni, mintha nem fájna, mert kurvára fáj. Igazából ezzel a szóval az összes érzelmemet ki tudom fejezni: fáj. Igazából minden fáj: Az, hogy mi van a családommal, az hogy mások hogy viselkedtek velem, az hogy mindenért magamat hibáztatom, az hogy isten foggal és körömmel harcol, hogy a boldogság színét sem láthassam, vagy csak annyira, hogy tudjam miből maradok ki, és mégjobban fájjon. Albérletnél már végre egy élhető helyzetet tudtam magamnak létrehozni, erre hazajövök, és minden egyes emléket, amik belevésődtek az agyamba most rámtámadnak, és mindenki örömére szenvedek mint a szar. Tudtam én, hogy nem kell hazajönnöm.

Ja és hogy mindenki röhöghessen rajtam: Kurvára egyedül vagyok és senkinek sem kellek.

Szóval egy-két információ az elmúlt napokról, csak gyorsan, mert sietnem kell nagyon... Mindjárt kis ZH-t írok. Ma reggel írtam kémia ZH-t és nagyon jól sikerült, de könnyű is volt, nem is tanultam rá sokat, csak egyszer végigtanultam másnap (tegnap) átnéztem az egész anyagot, utána este meg csak a 6 oldal definíciót és kész is. Ja a Dexter 6dik évadja nagyon izgalmasnak ígérkezik: már az ötödik részben a gyilkos nyomába ered? Múltkor kiakadtam, elnézést. A változás mindig ugyanúgy jön. Van a hétköznapi érzelemvilág és lét, majd a szélcsend, utána a mélypont, és egyszer csak minden teljesen megváltozik. Igen nem fészbúkoltam és MSN-eltem egy napig, amikor rájöttem, hogy változtatni kell ezen, mert szar, ha valakivel beszélni akarsz és azonnal eléred... Mármint így elértéktelenedik a személyes találkozás. Így úgy döntöttem a lehető legkevesebbet lógok mostantól (tegnaptól) fészen, és hát egyenlőre MSN-re szombat óta fel sem néztem, és nem hiszem hogy szükség van rá. Ők fenn vannak fészen is, és az embernek egy függőség is elég, nem kell kettő. Félreértések előtt: az ember nem az internet rabja, hanem megszállottan nem akar egyedül maradni (msn, fész...) és ezért lett divat az internet, meg minden, de már átesett a világ a túloldalra. Na mindegy erről most ennyit, mert nem számoltam azzal, hogy most erről is írni fogok.

Szóval a problémáim, hogy is vannak a problémáim. Nem tudom, hogy sorszámoztam őket, de nem is érdekel, mert kész: én nyertem. Ma akkor világosodtam meg, amikor befejeztem egy sorozatot (dráma). Persze én mindig ilyen idióta helyzetekben világosodok meg, de ez most komoly. Az utolsó 30-40 percben azt akartam, hogy mindenki haljon meg és úgy legyen vége, de végül csak egyvalaki halt meg, aki szerintem rám hasonlított, de nem úgy, hogy vámpír vagyok csak.... Rosszul fejeztem be a mondatot, szóval kezdek egy másikat. Nem jut eszembe értelmes megfogalmazás, szóval most témaváltás... A lényeg, hogy na megvan. Szóval a csávó helyzetét át lehet vetíteni rám úgy, hogy én a problémáim és a hibáim látom mindenhol, ő pedig azoknak az embereknek a képeit akiket megölt. Szorosabb a kapcsolat mint tűnik, mert én nem vagyok olyan jó, mint ahogy azt sokan gondolják. Sőt igazából minél jobban elborult az agyam a múltban annál durvább és kegyetlenebb dolgokat tetem. Most ez már hidegen hagy engem, mert az teljesen más volt bennem, mint ami én vagyok most. Sokan mondják, hogy az emberek nem képesek változni, de ez nem igaz! Mindenki tud változni, de a változáshoz hatalmas erőre van szükség, és valószínűleg áldozatok is lesznek.

Rengeteg hibát elkövettem már az életemben, de ezeknek a terhét nem vihetem magammal. Tudom azt vártátok, hogy jellemzően úgy javul meg az életem és mindenem, és oldódnak meg a problémáim, hogy lesz egy barátnőm satöbbi. Tehát ahogy a filmekben van. Aki azt hiszi, hogy csak egy társ hiányzik az életéből, és anélkül nem tud boldog lenni, annak sürgősen életmódot kell változtatnia. Legyünk már elégedettek a jelen helyzettel elvégre... Lehet nincs meg mindenünk, de nagyon rossz lenne, ha mindenünk meglenne, mert akkor miért harcolnál az életedben? Nagyon nagyon meg kell becsülni azt amid van, és harcolnod a jobb helyzetért. Viszont ha igazán megbecsülöd amid van, akkor boldog lehetsz, és így kb erőfeszítés nélkül éred el a dolgokat, és a jobb helyzetet.

Lehet sokan vérengző tekintettel várják mi is történt velem, hisz egyik pillanatban mindent eldobok magamtól, a másik pillanatban pedig már elértem a boldogságot. Hát ez egy jó kérdés. Najó igazából én tudom mi történt, de a folyamat annyira összetett, hogy elmagyarázni nem tudom, és igazából nem is akarom. Ez csak az én problémámra megldás.

Érzem, ahogy mások éreznek irántam (szeretetet, gyűlöletet, mindent)! Ez nagy szó, mert én eddig a barátságot sem nagyon tudtam hova tenni.

Lehetek zsenin boldog, csak amit a boldogság elvesz az időmből azt tudni kell hogyan hozzácsatolni a magam fejlesztésére szánt időhöz, mivel ha x energiával csinálunk valamit megszokott gyorsasággal, akkor 1000x-el csodákra vagyunk képesek.

Magam nem elfogadása: ez okt. 18-ban kitűzött terv alapján okt. 25.-ére megvalósult. Külsőleg is és belsőleg is (emlékrémképek). Ez a művelet volt életem eddigi legnagyobb dobása, hogy a kudarcot hogyan fordítottam át győzelembe: amikor a terv elveszettnek tűnt, a gyors átalakítás és rengeteg szerencsének köszönhetően végre nyertem. Szóval erről ennyit.

Lehet most másképpen vettem fel pontokba a problémákat, de ezek voltak azok, és mind bevégezve. Hidjétek el az embereknek van sorsuk, de ha képes vagy meglátni a saját sorsodat, akkor képes vagy rajta változtatni! http://www.youtube.com/watch?v=kjYmJS4LDGY

Azt hiszem megtaláltam a legtökéletesebb időt, hogy írjak. Azt hiszem sokkal jobb volt az az időszak, amikor elveszítettem az érzelmeimet. Most ugyanúgy teljesen üres vagyok. Mintha egyáltalán nem is léteznék. A létezésem sajnos senkit nem érdekel. Pfff... Most eszembejutott egy szánalmas ismerősöm, aki folyton ilyeneket mondott (azután százan kezdték bizonygatni az ellentétét), nyílván csak azért, hogy figyeljenek rá... Bárcsak csak annyira lennék egyedül én is, hogy folyamatossan lessék, mit szeretnék, vagy miért vagyok szomorú. Esetemben már senkinek sem tűnik fel, hogy szomorú vagyok, vagy esetleg szinte életjelet sem adok már. Tudtam, hogy a szakadék szélén vagyok még mindig, de azt hittem, hogy van még esély, hogy egyszer nekem is normális életem lesz. Amikor felhívom az anyámat, az egyetlen dolog ami megmarad neki az, hogy milyen kimagaslóan jól írtam meg a dolgozatokat... Háromszor teszteltem le, hogy esetleg másra is odafigyel-e, kiemeltem neki pár dolgot nagyon-nagyon. Nem is emlékezett rá. A harmadiknál rá 1 napra nem. A szüleim elváltak, szóval amikor apámat hívom fel az egy kínszenvedés. A legfontosabb neki az, hogy van-e elég pénzem,utána kérdezget, hogy hogy értem magam, de a hangján is hallani, hogy szarik bele az egész beszélgetésbe. Miután két éve ki akartam magam nyírni, azóta különösen figyel rá, hogy mindig kérdezgessen az érzéseimről. De úgy fáj, hogy rákérdez, és úgy szarja le. Azt hiszem én tényleg nem érdemlem meg a boldogságot.

Azt hiszem eljött az ideje, hogy eltűnjek egy kicsit. Nem nagy szó kimondani, de én tényleg nem fogok hiányozni, de ezt akár tesztelhetjük is most.

http://www.youtube.com/watch?v=HsVpXFX8GY8&feature=related

Entsuldigung, hogy ilyen sokáig nem írtam, de ZH-kra kellett készülni. Persze lehetett volna időm írni, de fáradtan azért mégis más, mint hiperaktívan. Igazából volt egy nagy benézésem. Azt hittem szerves kémiából tegnap írok, de mint kiderült jövőhéten. Najó, ez most nem érdekel senkit, elsősorban engem nem.

Múltkor egy kicsit átgondoltam a helyzetet. Tudniillik van három problémám: 1. Külsőről kevés önbizalom. 2. Bármilyen kis hibát elkövetek, hatalmas hibának érzem, és érzelmileg sem tudom konTROLLálni. 3. Ez egy hete: Nem tudom befogadni, hogy a szüleim szeretnek, és kicsit úgy éreztem, hogy megnehezítem az ők életét ezzel. Tehát összességében azt kellene megoldanom, hogy vagy érezzem, hogy fontosak, vagy ne fájjon, hogy nem érzem. Nyílván fontosak neked, szó sincs arról, hogy nem érdeleknek.

Szóval a terv az volt, még mielőtt letehettem volna sikeresen a cigit, gyorsan visszaszoktam, hogy sok szál legyen a normális egy nap. Ez vasárnap estére tökéletes lett. Az elkövetkezendő hét pedig aktív tanulásos hétnek ígérkezett, így ha akkor kezdek leszokni minden sokkal jobban megvisel, de nem szabadott egyből letennem, mert egy nap múlva nagyon gyenge lett volna a hatás, így még 1-2 szálat muszáj volt szívni, lehetőleg reggel az elsőt, mert akkor még az elvonás nem tudatosul a fáradtságtól, csak majd utána fog. Tehát így instabillá tettem magamat, azaz tökéletes lett a terep ahhoz, hogy úgymond a gondolataimat átformáljam. Mivel a 3-ast akartam megoldani, és az érzelmeimet (még) nem tudok irányítani, ezért a gondolati útot választottam, miszerint: tökéletesen tudom, hogy fontosak nekem, és nem fáj, hogy ezt nem tudom, hogy hogy kéne éreznem. A gondolatátformálást nem fogom kifejteni, mert egy évbe telt, mire tökéletesen tudtam én is kezelni. A lényeg az, hogy ezzel így kész, kilőve a hármas. Elméletben. Majd kezdett bonyolódni a helyzet. Nagyon gyorsan hozzászoktam a napi 2-3 cigihez, és ha azt is hagytam a francba a hiány érzései nem jöttek elő. Persze ez jó, mert hogy megint le fogom már tenni a cigit biztosan. Ám megingott a talaj, mivel úgy gondoltam akkor, hogy nem stabilizáltam a gondolatokat, így a végkifejlett nem az lesz, amire gondoltam, és mint szerdán kiderült még egy fordulat történt. A 3as csak elfedett egy mélyebb problémát, ami már véglegesen a "3-as probléma", azaz most ez lett a hármas. Nem az érzésekkel van a baj, hanem hogy én sehol sem érzem magam otthon, ha ez megszilárdulna, akkor ideális lesz az idő, hogy az érzelmek kialakuljanak újra, de így hogy minden változik körülöttem nem tehetek túl sokat. Szóval most megint kezdhetek tervezni. Igazából nagyon jellemző rám, hogy előre soha nem írom le ezeket, csak utólag., tehát az 1-es nem sokáig fog létezni.

Hát tudom ezek nem olyan nagy dolgok, de több mint 2 éve sajnos annyira megromlott a személyiségem és a környezetem, hogy úgy éreztem nem tudok élni. Egészen addig amíg rá nem jöttem, hogy sokkal-sokkal rosszabb is lehetne. Szóval az első lépés az volt, hogy hitet szerezzek magamnak, hogy életben maradjak. Aztán miután más nem hogy segíteni, hanem hozzászólni sem tudott a problémáimhoz, úgy döntöttem a kezembe veszem az irányítást. Teltek a hónapos stbstb sok baromságot tettem, és sok hülyeségbe belekeveredtem, de a mostani nyár közepére sikerült letisztítanom magamról a sok mocskot, és sokat kellett változnom, hogy csak ennyi maradjon problémának. Nyár végén majdnem összeomlottam megint, de szerencsére Szegeden új életet kezdve minden teljesen más lett, és rendkívül jó. Na ami a lényeg. Annyi időt töltöttem azzal, hogy a problémáimat én tudjam magamnak megoldani, és annyira jó volt ezeket a problémákat megoldani, hogy ha mindennel végzek akkor... semmi nem fog maradni. Persze elvileg sokkal közelebb leszek a tökéletes élethez, de... hiányozni fognak azok a rejtélyek, hogy éppen mit kell csinálnom valami ellen. Ez az egyik tényező ami bonyolítja a helyzetet.

A másik helyzetet külön témába veszem. Igazából ötletem sincs hogyan tudnám ezt úgy elmondani, hogy ti is azt lássátok amit én. Próbálkozok valami körülírással... A lényeg: nem tudom, hogy a boldogság mellett zseni maradhatok-e. Amíg a "Hogyan?" kérdésre nem tudom a választ, addig a jelen helyzetet kell tartanom, ami végülis boldog, de úgymond a sötétből les rám a magány. Igazából ezt már nagyjából körülírtam, most kapcsolok... A "Kinek mi..." bejegyzésben. Itt is arról van szó.

Úgy gondolom egy elég nagy témát fejtettem most ki, szóval másrón nem írok. De a zene nem maradhat el: http://www.youtube.com/watch?v=zSxxolWQ10s

Először egy kis személyes. Nem tudom elnézni a hiábimat, és ez így ennyi év után kicsit.... Mintha fájna. Pedig már hozzászoktam az ilyesmikhez, mégis felborítja a napomat. Vicces, hogy ez akkor tudatosult bennem, amikor a ZH-ban veszítettem 3 pontot figyelmetlenség miatt. Persze mindenki hibázhat, de hogy hagyjátok ti ezt figyelmen kívül? Ajánlott sorozatrész a témához: Supernatural s07e04. Viszont amivel ismét helyreráztam magam, hogy egyenlőre nem várható ezeknél az érzelmi csekélységeken kívül semmi rossz, tehát már jobban élek, mint két éve! Meghát még nagyon messze vagyok attól, hogy kilátástalan legyen ismét az életem.

Ehhez kapcsolódik az újabb téma. Lányismerősöm szakított barátjával két év után, és kilátástalannak látja a világot. Az alapvető problémát az okozza, hogy az ember könnyen hozzászokik a jó dolgokhoz, (pl szerelem), és ezért számára (nem tudatosan) elértéktelenedik. Nem becsüljük meg azt ami van, pedig valljuk be sokkal rosszabb is lehetne minden. Sajnos a mai világban már eléggé kevesen vannak azok, akik érzékelik a szerelmet. Már nem azért, de mekkora az esélye, hogy találsz valakit, akinek ugyanannyira fontos vagy? Hát kevés. Ezt meg még továbbrontja az, hogy mindenki a külsőre megy. Persze a belső is fontos, de mikor is jönnétek össze egy csúnyácska lánnyal vagy csávóval? Ennyi. Nyílván vannak kivételek, de egyesek számára annyira reménytelen ez az egész. Például van egy fiú ismerősöm, aki minden létező dolgot kipróbál, csakhogy valami csaj felszedje. De csak kondi, meg ninjutsu, meg minden ami a külsőre megy... A szerelem soha nem fogja minden problémádat megoldani, bármennyire is úgy tűnik, vagy úgy hiszed. A szerelem csupán képessé tesz arra, hogy olyat is könnyen elviselj, amit egyébként nem. Persze én is itt papolok a szerelemről, de akinek csak annyit jelent ez, hogy áll mellette egy idióta, az egy senki. Már nem azért. A következő dolog meg nyílván az lenne, hogy én is egy buckalakó vagyok, és nyilván azért rinyálok, merthogy én nem találok senkit... Hű. Ez amúgy így egyáltalán nem igaz. Meg mellesleg ettől függetlenül is igazam van.

Na és egy kis élménybeszámoló. Ma mostam először mosógéppel ruhákat. Nem, ne ijedjetek meg, még egyben vannak a ruhák, és a színük sem változott.

Végül a napnak a zenéje: http://www.youtube.com/watch?v=LC9Zx2SqlGE